A hónap verse
2019 november

Petri György

Reggeli kávézás

Szeretem az őszi hideg szobákat,
ülni kora reggel összehúzott köntösben
a kitárt ablaknál, vagy a tetőn,
párolog a völgy meg a csésze kávé
- ez hűl, amaz melegszik.

Sokasodik a piros meg a sárga,
fogyatkozik a zöld, pereg a sárba
a sok levél – halomban
a nyár devalvált pénze:
oly sok! oly semmitérő!
Lassúdan kékbe vált
az ég hamvasszürkéje, enyészőben
az enyhe borzongás. Közelednek
a nappal-dagály
türelmes, óriás tolóhullámai.

Kezdhetek folytatódni. Megadom magam
egy személytelen felszólító módnak.

A hónap verse
2019 október

Áprily Lajos

Októberi séta

Ez itt a hervadás tündér-világa.
Akartál látni szép halált velem?
A Bükkös-erdő bús elégiája
szép, mint a halál és a szerelem.

Fától fához remegve száll a sóhaj,
közöttük láthatatlan kéz kaszál.
Az ágakról a fölrebbent rigóraj
tengődni még a holt irtásba száll.

Lombját a gally, nézd, mily kímélve ejti,
holnap szél indul, döntő támadás,
holnaputánra minden elfelejti,
milyen volt itt a végső lázadás.

Mint gyertya-csonkok roppant ravatalnál,
tönkök merednek dúltan szerteszét,
s a nyár, ez a kilobbant forradalmár,
vérpadra hajtja szőke, szép fejét.

A partot fűzek testőrsége óvja,
a tollforgójuk ritkítottan ing.
Halkan himbál a horgom úsztatója,
nagyot csobbant a játékos balint.

Fény-pászma hull most messze, holt mezőig,
s a víz egy percre hullámos határ:
innen mosolygó partja tükröződik,
itt egy utolsót lobban még a nyár.

De túl, gyepén a ritkuló bereknek
ijedt lombok rebbennek szerteszét,
a szél felettük pókszálat lebegtet,
ezüst pókszálat és ezüst zenét.

Az ősz hárfás tündére jár a réten,
az ő húrjáról szól a halk zene.
Most át fog jönni: árnyékát sötéten
pallónak átveti a jegenye.

A hónap verse
2019 szeptember

Kányádi Sándor

Valami készül

Elszállt a fecske,
üres a fészke,
de mintha most is
itt ficserészne,
úgy kél a nap, és
úgy jön az este,
mintha még nálunk
volna a fecske.
Még egyelőre
minden a régi,
bár a szúnyog már
bőrét nem félti,
és a szellő is
be-beáll szélnek,
fákon a lombok
remegnek, félnek.
Valami titkon,
valami készül:
itt-ott a dombon
már egy-egy csősz ül:

Nézd csak a tájat,
de szépen őszül.

A hónap verse
2019 augusztus

Imre Ábris

Hazaérsz

Épp arra gondolok, hányszor mesélném még el neked, hogy amikor
Visszaemlékszel valamire, akkor valójában az agy csak az előző
Emlékezést keresi vissza és nem magát az emléket. Vagyis,
Ez nem más, mint pár üveg kifolyt tinta egy stósz indigópapíron
És a félelem, hogy egy lap az hány történet.

Kinn, közben az idősödő szomszéd viszi a szemeteskukát.
Hallani, ahogy a súlyos test magát vonszolva az aszfaltot súrolja.
Egy idő után már nem lehet megkülönböztetni, hogy mégis ki húz kit.

Nézem, abból a szobából, amiben te eddig sosem jártál,
Mégis ott vagy az íróasztal legfelső fiókjában egy gyerekkori DVD-n.
Vagy a ruhásszekrény második polcára hajtogatott póló ujjának varrásában.
Rád adnám, ha egyszer itt aludnál.
Te meg csak álmodnál a jó meleg testembe csavarva.

Majd holnap elmegyünk egy házba,
Egy csapat ismeretlennel beszélgetve az asztalhoz ülünk.
Te etetsz, én meg az ölembe veszem az egyiket.

A hónap verse
2019 július

Szabó Lőrinc

Nyár

Nyár. Kert. Csönd. Dél.
Ég. Föld. Fák. Szél.
Méh döng. Gyík vár.
Pók ring. Légy száll.
Jó itt. Nincs más
csak a kis ház.
Kint csönd és fény.
Bent te meg én.

A hónap verse
2019 június

Radnóti Miklós

Június

Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derüs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testü nagy szitakötő.

1941

A hónap verse
2019 május

Varró Dániel

Metró

Hát elkapott ma, kiscicám,
az ellenőr a metrón.
Nem volt érvényes matricám,
kívánom, bárha lett vón.

Leszállított - az alagút
most előttem ásít,
s eljutnom több, mint bonyolult
a kívánt állomásig.

S míg kattog egyre távolabb
haladva lent a metró,
halkan kattog a bőr alatt
az ember szíve dettó.

Ó, bár ne kéne lógnia,
föladva minden elvét!
Ez itt egy allegória,
ha nem tűnt volna fel még.

Hisz látod, éppen így megyek
hogy földerítsem, úgy ám,
felszín alatti énedet
a lélek mélyvasútján.

De megvívnám bár érted, ó,
én héroszok tusáját,
nem jutok el hozzád a szó
szűk labirintusán át.

S a vágy metróján, hol az ok
zord ellenőre szétcsap,
mint potyautas utazok,
azt kell hogy mondjam, én csak.

Mert nincsen matricám, se más,
jegy, bérlet, bármi érvény,
a benned rejlő állomást
hogy egyszer is elérném.

S meglelve benned messzi, tág,
mély állomások mását,
meghallanám a bőrön át
a szíved kattogását.

A hónap verse
2019 április

Kiss Ottó

Mindenki nevessen

Mindenki nevessen,
mondja apa, amikor fényképez,
de csak anya nevet,
mert én így nem tudok,
engem mindig meg kell nevettetni,
ezért apa leteszi a fényképezőt
egy alkalmas helyre,
ez pont alkalmas hely lesz,
mondja ilyenkor,
aztán bekapcsolja az időzítőt,
és lehajol, hogy megnyomja
az exponáló gombot,
és amikor szaladni kezd,
már tényleg mindenki nevet,
anya is, apa is és én is,
mert mindenki tudja,
hogy úgysem ér oda időben,
az ilyen fényképeken apának
mindig csak a háta látszik.

A hónap verse
2019 március

Orbán Ottó

Ars poetica

Megértek a sziklák a sűrü nyárban,
szörnyebb gyümölcsöt hoztak mint az ég:
a párzások fullasztó nyomorára
a szikkadt föld tüzes lehelletét;
s a test, a táj forró, emléktelen
önkívületbe kövül mozdulatlan.
Csak zúg a fa és nem hajt levelet
s csend van szememben mint a sivatagban.
S nem múlik el a nap. A végtelen, kék
villám alatt zölden lüktet a táj,
izzó fogak és izzó meztelenség,
hogy megnyílik a kő is mint a száj;
s szerelmünk duzzadt ajka hangtalan
bezárul mint a hűsevő virágok.
Torkomban vékony, vadállati hang,
arcom fiatalsága elvirágzott.
Élek. Egyetlen forró szó a csendben,
egyetlen porszem, mely beszélni kezd,
hogy elmondja magát a lehetetlent,
az izzó kertet, izzó székeket
és minden lépést külön, a halálig,
míg elszenesedik számban a nyelv,
mert nem hiszem a megváltás csodáit
s nincs számomra emberi kegyelem.
Lépteimet fogadd be, teljes ég,
hiányodtól fuldokló életem!
Mint meddő nő nézi más gyermekét,
úgy nézi arcomat a szerelem,
mert iszonyúbb a kín, mely számra feltör,
a gyönyör nem bírja kimondani:
megnyíltak már bennem az eleven föld
téglavörös és száraz ajkai
s beszélnem kell a halhatatlan nyelven,
mint hegynek, menekülő állatoknak,
az örömből kivetve menthetetlen,
leszállni, le a süketnéma porba,
hol a néma tűz elrágja a földben
házak, országok szomjú gyökerét –
míg a súlyos és sötétzöld esőkkel
megjön végre, zúgva megjön a szél!

A hónap verse
2019 február

Kovács András Ferenc

Márk evangéliuma

Hencz Márk kérdezi:
„Megpusztult madárkában
lakik-e isten?”
(Ahogy csak kisgyerek szól.)
(Ahogy csak félrenézünk.)

A hónap verse
2019 január

Rakovszky Zsuzsa

A Kettő és az Egy

Kezdetben ott állt a világ és köztem.
Akkora nagy volt, hogy észre se vettem,
hogy tőle kapja a bögre, a kisszék,
a kurta gyep azt a könnyű ezüst fényt.
Amikor elment, a hóba, a szélbe,
sírva kitett a világ küszöbére.

Később úgy jött, mint kedves fiatal nő,
ember-alakban, éppen ahogy illő.
De a Mindenség rejtjele, az arca
mindent ígért, bár ő nem is akarta.
A kozmoszt gyönge vállaira raktam,
sokallta, elment, magamra maradtam.

Most pilleként itt repdes a szememben
pillám mögött, és nem hagyhat el engem.
Most látom csak: az abroszból, a tálból,
a falból is az ő léte világol.
Az ág lombja, az árny bolyha mögött: ő.
Én elfogyok, s megint egy lesz a kettő.

A hónap verse
2018 december

Kosztolányi Dezső

Szerenád

A kormos égből lágy fehérség
szitálja le üres porát.
Didergve járok ablakodnál
a hófehér nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem mégsem hallható,
mert zsongva, súgva, és zenélve
halkan szitál alá a hó.

S körülvesz engem, zordon árnyat
egy hófehér, szelíd világ:
angyalpárnáknak tollpihéje,
zengő, szelíd melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc,
mit angyalok fényszárnya ó,
minek szelíded altatóul,
halkan zenél a tiszta hó.

Oly mély a csend, a város alszik,
mind járjatok lábujjhegyen!
Pihék, zenéljetek ti néki,
hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává
változz át csendes utca, ó!
Fehér rózsákként hullj az éjben
reá, te szálló, tiszta hó!

A hónap verse
2018 november

Erdős Virág

Tűz, tűz, avagy én és a kánon

jó kis téma ez, amiről
ma este itt szó van,
de szerintem most már inkább
beszélgessünk: rólam.

kezdetben? csak szó szó szó –
és némi toldalék:
rettentő
sötét-és-semmi
voltak: én valék.

egy „írogató nő".
ergó: egy elcseszett alak.
a belek alagútjain fruszt-
rálódó salak

egy jól el-rejtett kijárat, egy
textuális vágy,
egy süket-néma há, egy kisebb-
fajta kóka tárgy

se alföld, se tiszatáj
csak: vér és takony,
az elte bétéká magyar és
esztétika szakon

lófasírtban
nyargalászó tüzes paripa,
diplomamunkába búvó
rendszerkritika

tiszteltetem innen is a
jó tanári kart: nem hogy
eltanácsolt volna:
még csak le se szart.

*

mígnem egyszer...

...hol? és mikor?

örökké és bárhol.

lehulltam egy dunántúli
kis mandulafáról

se dobok se trombiták, csak
egy kiss erzsi szólt,
végül is: elég
különös nyár éjszaka volt...

másnap reggel új emberként
szippantgattam, és –
benne volt a levegőben:
leközölt az és

anyám szerint mondjuk ebben
nem volt semmi meglepő
ő már tudta lesz ebből még
holmi is, sőt: magvető

holmi nem lett. – jelzem, pedig
türelmesen vártam,
jöttem-mentem föl-alá a
napsütötte sávban

számoltam a derű
szörnyű óráit naphosszat,
most már persze tudom: néha
szabad írni rosszat

*

jót viszont – rohadt nehéz.

hogyha nem megy, ne csodáld.
élvezd inkább a könyvvásárt
záró gála-vacsorát

nem muszáj a szavak szárnyán
rögtön a plafonig szállni
kulturáltabb dolog egymást körbe-
körbe-laudálni

észrevételed van? ugyan!
ne legyél már olyan lányos
ha egy picit igyekszel még lehetsz fő-
díj-várományos

add tovább a mikrofont és
ne húzd a szád – ez a dolgod. ha
szerencséd van egy tag már
megírta a nekrológod.

tudod! egyszer el kell válni.
ne váljunk el haraggal!
csak vicc volt, hogy innen bármit
elvihetsz majd magaddal...

utánad? a vízözön.
s egy másik elme álma.
(úristen: mi van, ha mégis
motívum a bálna??)

*

ég a város.
előbb utóbb
porig ég a ház is.
mély csend lőn, mint
szokott aztán berobban a gáz is

kereplőként űzöm körbe
magamat – mit bánom,
hogy befogad vagy
kitaszít az a kibaszott kánon

se a lap, se

az idő már
nem telik, csak
fogy:
most, mikor ugyanúgy, mint mindig,
legfőbb ideje, hogy.

A szöveg nyomokban Arany Jánost, Vörösmarty Mihályt, József Attilát, Várady Szabolcsot, Kemény Istvánt, Parti Nagy Lajost, Sziveri Jánost, Janus Pannoniust, Ady Endrét, Petri Györgyöt, Illyés Gyulát, Erdős Virágot, Zilahi Annát, Weöres Sándort, Szabó Lőrincet és Tandori Dezsőt tartalmaz.

A hónap verse
2018 október

Kántor Péter

Egy madár repül

Egy madár repül ágról ágra.
Vár valamit. Keres valamit.
Órák telnek el, ezerévek.
Falevelek tereferélnek.

Süt a nap, állsz egy fal előtt.
Hosszú a nyár, rövid az élet.
Most beszélj, hallod! Most beszélj!
Ha madárnak, ha falevélnek.

Hosszú a nyár, rövid az élet,
most beszélek, most beszélek!
Ha elérlek, ha el nem érlek,
ha madárnak, ha falevélnek.

A hónap verse
2018 szeptember

Schein Gábor

(Éjszakai utazás)

Kétféle tintával írsz. Az egyik azonnal megszárad, végigsimíthatod,
olvasható. A másik láthatatlan, ahogy a lámpafények, az illatok
ismétlődésében elrejtőzik a város, ahová meggondolatlanul visszatérsz,
és ahogy láthatatlan a nő is, aki melletted ébred, melletted alszik el.
Ami láthatatlan, érzékeidből hirtelen tör elő és szétömlik, mielőtt
megírhatnál akár egyetlen mondatot. Ami látható, vakon követi
a fénnyel telt arcot. Csukott szemmel írj, mintha volna időd.

*

A szenvedély útja sötét. Olyan, mint egy éjszakai vonatutazás,
amelynek nem azért vágsz neki, hogy eljuss egy másik városba,
bár célod mégis csak ez. Aki éjszaka vonatra száll, a hold palotáját
építi, de nem tud róla, sófényű, kiszáradt tófenéken, önmaga kietlen
tájain kel át, latolva lehetőt és lehetetlent, és csak az ablaküvegen
fel-felvillanó fények, az olvasatlanul átsuhanó állomásnevek
jelzik számára, hogy mozdulatlanul is úton van valahová.

*

Az utazás minden pillanatban máshol osztja ketté a teret. Minden hely
megálló, küszöb, bejárat. De te olyan hely felé igyekszel, amelynek
nincs bejárata, küszöbe, és ahol nem lehet megállni, megpihenni sem.
Most még csak ennyit tudsz róla. Az lesz kései születésed helye,
ott elpusztulnak a hasonlatok. Készülődsz egy másik testben, amely
veled együtt utazik, és nem választható el tőled, ahogy nem választható el
a levél színe és fonákja, a tükör átlátszó és foncsorozott oldala sem.

*

Kísértést ne emlegess! A nappali mezők a tükör vak oldalára
kerültek, nincs miben meglátnod magad, és az arcok látványa,
egy ötven körüli férfié és egy fiatal szőke nőé, rövid álomba sodor.
Sziklás tengerparton ülsz, fölötted sötét bazaltoszlopok, és a víz
az oszlopokkal együtt nem a lábad előtt, hanem odafönt, sokemeletnyi
magasban hullámzik. Nincs mit tenned, mindjárt alázúdul. Mégis
befűzöd a cipőd, és mint az őrült, rohansz a sötét sziklafal felé.

*

Egyszerre több testben élsz. A múlt és jövő nélküli percek sorát,
mint gyöngyöket, felfűzheted, és fulladásig ihatod az éjszaka tejét,
de ha távol jársz is, egyszer visszatérsz, és a testben, melyet elhagysz,
mérni kezdi magát az idő. A percek órákat, az órák napokat,
a napok éveket akarnak, és mintha könnyű fércet tépnél, leszakad
a törzsről a semmibe nyúló kar, a szétnyíló comb, a félreforduló fej:
ellened vallanak az éjszakák, lépteid a ház körül tolvaj nyomok.

*

Ha volna ecset, mely most arcodat megfestené, vaknak kellene festenie.
Már régen a testeddel látsz. Benne lakik a szem, és a szemben a vágy,
mely élni és meghalni, látszani és eltűnni egyszerre hív, és testedet
kétfelé szakítja: bőrödre hiába szállnak, mint friss harmat, női illatok,
magadból kell megszületned. A földből szívd az erőt! Ha senkit sem
táplálhat egyszerre két méhlepény, téged ne tápláljon egy sem, magad
legyél vágya magadnak, a föld, mely magába fogad, mint rég várt szeretőt.

*

A város, ahová hajnalban visszatérsz, nem ismeri a vágy, a mámor nyelvét,
semmit, ami változik és menekül, ami megcsillan az eltűnésben. Te mégis
úgy lépj ki a széles, palotákkal övezett térre, mint aki a maga idejét jött
újrakezdeni. Mennyi fáradhatatlan hazugság! De a birodalmi monumentalitást
évtizedek óta hiába szelídítik. A győzelmi kapu, melyet az őrület bevonulásához
emeltek, téged ne a békére intsen! A te háborúd még csak most kezdődik.
Léted legyen tiszta bizalom és sóvárgás: tarts ki a készülődésben!

A hónap verse
2018 augusztus

Kántor Péter

Mindig történik valami

Egy ideje folyton attól rettegsz, hogy megkérdezik,
mit csinálsz mostanában, hogy éppen mit csinálsz.
Tudod, hogy nem valószínű, de ha megkérdeznék mégis,
hisz tulajdonképpen valakinek meg kellene kérdeznie,
de ha nem, hát nem, akkor te kérdezed, és ha ilyenkor valaki látna,
rögtön felállna a metróban vagy a villamoson, az hétszentség,
hogy átadja a helyét, te meg csak jeleznéd a kezeddel, nem,
nem kell, köszönöd, ez nem ülőhely kérdése, inkább állnál.
De inkább gyalogolsz. Például elgyalogolsz a két-kutyás házig,
ami közben egy-kutyás lett, elaludt a nagy barna kutya,
és így már csak a fehér kutyás házig gyalogolhatsz el,
hogy lásd a fehér kutyát a hozzátartozóival együtt,
vagy csak úgy elgyalogolsz lefelé vagy fölfelé a folyó mentén,
vagy amerre visznek a lábaid, hogy tegyél valamit, ami nem árt,
ha nem is használ a világnak, de neked talán igen,
és ne rettegj, hogy megkérdezik, akár megkérdezik, akár nem,
hogy mit csinálsz, hogy mivel telnek a napjaid, hogy és mint,
hogy írsz-e, ahogy a pék süt, ahogy a villamos csilingel.
Meleg van, és a színházból jövet a Nádor utcában este
látod, hogy a Tulipán mellett, a Kicsi Ír teraszán, a szokott
helyükön, az utolsó két asztalnál kártyáznak a taxisok,
egyszerre elmélyülten és lazán, vagyis hajszálpontosan úgy,
ahogy te szeretnél, nem épp kártyázni, de minden mást.
Lazán és elmélyülten, és bizakodva, hogy előbb-utóbb csak bejön
egy jó lap, vagy egy hívás a központból, még ha a központ,
úgy fest, momentán töksüket is. De mindig történik valami.
Ha más nem, váratlanul lesántulsz, valaki mosolyogva
beléd döf egy injekciót, amitől végre felordítasz.

A hónap verse
2018 július

Simon Márton

Szeretni

Az a narancsliget, amit az út mellett láttunk
akkor nyáron, a tengertől hazafelé a kocsiból,
az az elhagyatott, sötétzölden nyújtózkodó, az a
valószínűtlenül csendes, sűrű liget, ahol úgy
világítottak a gyümölcsök a fán, akár egy lusta
galaxis csillagai, úgy ringatóztak az alig érezhető
délutáni szélben, ragyogtak, mint a Nap
a kőkerítés túloldalán, a leszakadt tetejű,
romos ház kék falai körül, a kocsibejárón hagyott
bádogkád fölé hajolva, hosszan az út mentén,
a derékig érő gaz között a fák, zölden, sötétzölden,
titokzatosan és el nem felejthetően, messze
mindentől, az égető, árnyéktalan semmi közepén.
Mint az a narancsliget, olyan vagy,
ahogy most itt alszol.

Én pedig olyan, ahogy nézlek felkönyökölve
az éjjeli lámpa fényénél, mint az ivóvíz, cukor,
étkezési sav (citromsav), szén-dioxid (min. 3 g/l),
savanyúságot szabályozó anyag (nátrium-citrátok),
vitaminok (L-aszkorbinsav [C], niacin [B3],
pantoténsav [B5], piridoxin [B6], riboflavin [B2],
kobalamin [B12], kolekalciferol [D]), aromák,
L-karnitin (50 mg/100 ml), koffein (38,4 mg/100 ml),
magnézium, színezék (ammóniás karamell),
stabilizátorok (pektinek, gumiarábikum, szentjános-
kenyérliszt), antioxidánsok, növényi olajok,
gyümölcskoncentrátumok (narancslé-koncentrátum),
narancskivonat (0,01%).

A hónap verse
2018 június

Parti Nagy Lajos

Ének az esőben

Esik. Egyre vadabbul.
Gubancos eső, felhők sűrű haja,
szél fésűje tépi, szálba, csomóba repül,
söpörnék borbélylányok pocsolyává záróra után,
ám széjjelomol, kis szőke patak lesz,
s szórakozottan iramlik.
Látlak. Valahol morzsolod épp
tizenegyedik ujjad, s szívod, szívod
a filter-csontig, harangszó cukrozza
a kávéd, födél alatt valahol,
födél alatt mindig,
mert hisz széles e nagy kerek ég,
tűzoltógarázs, s nagy piros kocsiját,
a vihart – égő derekunk oltandó – kivezényli.
Mitől óv meg a pikkely-tető, mondd
mitől óv meg a nejlon-bunker, ha a
szél, az eső itt csörgölődik ereinkben?
Jönnek az éhes nyájak, sugárban zúdul
a dombról a vízbe az autósor, cikkan
a nikkel ökörnyál, s lustán, tömpe pofával
a bálna-buszok hörpölik egyre a sok kis
vasárnapi Jónást, tengertánc, és nincsen
senki de senki a parton,
mind az esőben cuppog, a csókban, a sárban.
Látlak. Valahol szoknyád igazítod,
hallom a hangját, sárga harangzúgás,
átpólyázza gerincem,
megmelegít, s bár elmállik, tudom én jól,
az esőben, akár a plakát, mégis
ringassad kicsikét még, kedves,
szoknya harangod!
Fázom már, s érzem, hogy lichthóf mélyéről
kiabálok, lichthóf mélyéről, bár falait
sose látom, csak hallom, hogy az összes
fürdőszobaablak, legalább százemeletnyi,
hersegve kinyílik, s hullnak alá csurgó,
csöpögő, jól bezabált szivacsok, lásd így
folyik itten a víg toros ünnep a bamba vasárnap
fénybe takart vizihullája fölött,
brummognak tengeri tücskök, kúszik ragyogó
hegedűszó, fürge higanyszál föl,
föl az égbe, a szappan holdba.
Látlak, valahol fejedet rázod,
sátorodat, sátoromat sörszínű hajból
fölém feszíted nyugtató födélnek,
világnyi biztonságnak,
simítható égi vidéknek,
úgyhogy bádog-kabátom összefogom,
összefogom magamon rongyos versem,
megidéztelek, itt vagy az égen,
itt vagy vizes ingemben, teafőzőm melegében,
itt és valahol, mint az eső,
nézd, zuhog egyre,
zuhog egyre vadabbul.

A hónap verse
2018 május

Áfra János

Az utolsó kert

Úgy kezdődik, hogy zavarodott békák
esnek lábaid elé a viharos jégesőben,
azt várják, hogy ágakat növessz föléjük,
és te gyökeret eresztesz széttárt karral.

Úgy kezdődik, hogy méteres gödrök
billentik ki a dolgokat, megremeg talpad
alatt a talaj, de a téged övező városnyi
fekete kör sérthetetlen marad.

Úgy kezdődik, hogy a napot váratlanul
eltakarja a hold, a legjobb csillagászok is
értetlenül nézik, kocsik és testek ütköznek,
mert a lámpák már csak neked világlanak.

Úgy kezdődik, hogy egy metsző sikoltás
berepeszti a dobhártyákat, összedönti
a hidakat, megzavarja a madarak röptét,
de amint megszólalsz, rögtön elcsendesül.

Úgy kezdődik, hogy a föld izzani kezd
belülről, a forrófoltok felett új szigetek
születnek, a vulkánok egyszerre törnek ki
és mélyre temetik a tőled távol esőket.

Úgy kezdődik, hogy egy magányos csecsemő némán fekszik a tengerparton, áradás előtt, mégsem indulsz el felé, megcsömörlik szíved és zokogni kezdesz.

Így kezdődik el.

A hónap verse
2018 április

Géher István

5. ad filium

korán alkonyodik. már besötétedett.
itt ülsz mégis, amíg most kibeszélgetünk
mindent, mert van, amit holnap a napvilág
rendje elfeled, eltakar.

azt mondod, hogy a bor megfeketíti az
életünk falait … felragyogott anyád:
ittunk crno vinot, tengeri szél alatt –
nem láttad? pedig ittad is.

(más nők illata is volt poharunkban ott…)
hagyd el hát poharam: párolog énvelem.
én sem mondom, amit látok a verseid
sötétjén, ugye, kisfiam?

A hónap verse
2018 március

Szabó T. Anna

A nyelv a

A nyelv a hús, ha csontod megtagad.
A nyelv a kezet fel, add meg magad.
A nyelv a láss, a játssz, a kér, a fél.
A nyelv ahogy a torkodon kifér.

A nyelv horog, harag, ha ráng a száj.
A nyelv kinyújt, begyújt. A nyelv muszáj.
A nyelv a lég, a hang, a csont, a fog.
A nyelv a csak, a csuk. Csorog, locsog.

A nyelv az elv, az enyv, a láp, a lép.
A nyelv belé, belém, belénk, beléd.
A nyelv a jel, a ja, a jé, a jó.
A nyelv a rím, a süllyedő hajó.

A nyelv anya. Szül, él, etet, ölel.
A nyelv apa. Ha ad, nem apad el.
A nyelv felad. Vad ugart vet eléd.
A nyelv ugat. A nyelv üget feléd.

A nyelv család. Csal, ad. Bólint. Bolond.
A nyelv a lomb. Lompos ólomkolomp.
A nyelv beszéde szél. Szédült szülés.
A nyelv beszáll, beszól, csak mondja, és -

A nyelv a nyál, ha szó száll szerteszét,
a nyelv az én, ha veszti épp eszét.
A nyelv a ház, a nyelv a tér, a kert.
Imamalom mi mondja mondja, mert –

A hónap verse
2018 február

Térey János

Fagy

A hófúvás szívében villogó
Ezüstkorong a régi toronyóra:
Számlapján két jogarnyi mutató
Hajszolja egymást, s minden új fogócska
Csúcspontja, hogyha körre kört robogva
Éjfélt mutatva egyesülnek ők;
A vaksors vágyát bűvölik valóra,
Ha percre bontva a megmérhetőt,
Ízekre szedik az egyöntetű időt.

A hófúvás szívébe templomot
Épít az álmodó agy; díszletet fest,
Kőrácsból rak ki rózsaablakot.
A tél lakói elhagyják a termet,
S a holdhideg padlóra, mint a permet,
Szitál az észrevétlen téli por…
A fészket hittel bélelték, de nem lett
Erős vár: népe megborzong, mikor
Isten a gömbölyű tojásokon tipor.

A fészek belsejébe ülteti
Az Úr minden reménytelen szerelmét;
Viszonzatlan jósága fájt neki,
Míg udvarolva állított kelepcét
A kedvenceknek – párnás marka gyengéd,
De egy pofonja is puhábbra ver,
Mint száz fortéllyal fertőző betegség. –
Az egyszeregy idő a csapda, mely
Minden letelt napot mohó gyomrába nyel.

Levetve vakságának hályogát,
Olyan tanácstalan mindegyik isten.
A hófüggöny mögött nem lát csodát:
Meglelte oltárát, de népeit nem,
Hatalma fogytán embert kell veszítsen.
Az új nap sarkvidéki fényt terít
A síkra. Dér ül a templomkilincsen.
Isten reménytelen szerelmeit
Számolja – annyi pont, ahány lelket veszít.

A hónap verse
2018 január

Csukás István

Januári hó hull

Januári hó hull, fehér lesz minden,
tiszta lapot nyit az új év.
Mit írunk rá? Itt a nagy lehetőség,
egy pillanatra költő lesz mindenki,
a hóra íródik a közös költemény!
Áhítattal figyelem, mint jó kolléga,
s igazán csak egy kicsit vagyok irigy.
A rigó menekülő csillagokat ír,
zaklatott ritmusa kihagyó szívverés,
a macska talpa sötéten pontozza
a sorvégeket, pont, pont, pont, lehet tűnődni,
lehet borzongani, hogy semmi se változott,
s hogy erről sohasem a vers tehet.
De bosszúsan eltörli e sorokat az ég,
belepi hóval, s rábólint a bennünk
lapító, mi is? Talán a remény,
vagyis az az összevissza fércelt szövevény,
hogy mindenáron élni akarunk,
ha lehet, persze büszkén, önérzetesen,
ha nem, hát valahogy, s mohón
várjuk-olvassuk a biztatást, íme,
szánkó siklik gyerek-fenék alatt,
muzsika szól: vidám kacagás,
röpítik hegyen-völgyön a kottavonalak,
ez igen, ez szép, e végtelenbe-utazás!
Meg is állhatunk e derűs képnél,
de hull a hó s belepi puhán ezt is,
kell a hely, mert még sok az írnivaló,
el lehet merengeni ezen is, de már
nem bírom tovább, viszket bennem a költő,
öltözöm és sétálok egy verssorra valót!

A hónap verse
2017 december

Lackfi János

A hajlékkészítés zsoltára

Uram, mi, a te híveid,
roppant rendes gyerekek vagyunk ám,
lehozunk téged az égből,
bebugyolálunk öblítőillatú ruhácskákba,
megédesítjük a papit is, amivel megetetünk,
nehogy elcsapd a kis haskódat,
csinálunk neked babaházat,
elnevezzük templomnak,
ott majd minden habos márvány lesz
meg csipi-csupa aranyozás,
meg ájtatos tekintetű szentecskékkel
pakolásszuk tele a főhajót,
legyen mivel játszanod,
ha unod magad,
zenélünk is neked,
pihepuha zenéket,
mindenesetre semmi olyasmit,
amire amúgy szívesen rángatózunk
őrjöngve a fesztiválokon,
maradj csak meg, Uram,
a te kis álomvilágodban,
csíja, csicsíja, majd mi elringatunk,
suttogva motyogunk neked
szép szavakat, és engedelmesen
ráfeleljük a zsoltárválaszokat,
egyszerre vetünk keresztet,
mint a kiskatonák, és dehogy szólunk
vissza pimasz hangsúllyal,
mint szeretteinknek otthon,
négy fal között,
dehogy hánytorgatjuk fel a sérelmeinket,
dehogy kelünk ki fröcsögve magunkból,
hogy lepofozlak, te büdös kölyök,
vagy hogy fogja be a száját, anyuka, mielőtt rálépek,
vagy hogy inkább főzni tanulnál meg, te utolsó,
nem, Uram, a te házadban minden olyan
szelíden megy és olajozottan, még a Rózsikát
is csak halkan mószeroljuk, amiért
rosszul vasalta ki az oltárterítőt,
és már megint nem oda tette a virágot,
ahova illik, nem azért mondom, atyám,
de tudnék magának mesélni erről
az ájtatos asszonyszemélyről,
olyan cifra dolgokat, hogy esküszöm,
a füle is kettéállna.
És miután rózsaszín babaszobádat ilyen
szépen berendeztük, Uram,
nehogy találkoznod kelljen a valósággal,
te fogod magad, és össze-vissza csavarogsz
a világban, nem maradsz meg a jó kis
kereteid között, én ezt nem is értem, Uram,
hát mindent megadtunk neked, öntettünk
harangot, hogy az órát se kelljen nézned,
építtettünk orgonát, hadd búgjon érzelmesen
a füledbe, erre te meg szabadon
kószálsz olyan utcákon, ahol még
az átlagembernek is veszélyes egyedül
járnia, nem hogy neked, akit eddig
pátyolgattunk, mindent alád tettünk,
s tessék, így hálálod meg nekünk.
Szóba elegyedsz a pénzváltókkal,
az illegálisokkal, a vágott arcúakkal,
és összevissza ölelgeted őket, még félreértik,
Uram, te nem tudod, micsoda rettenetes
félreértések vannak a világon,
ha már valakit ölelgetned muszáj,
hát babusgass minket, eleget fáradtunk
érte, megérdemeljük, és ezt most
minden beképzeltség nélkül mondom.
Uram, te odaheveredsz az utcalányok
mellé, és törölgeted a maszatos könnyeiket,
pedig valaki benézhet az utcáról,
és mit lát, Isten a bordélyban,
ez rettenetes szalagcím, ennek
nem tehetsz ki minket,
vajon gondoltál erre,
hogy honnan jössz,
hová tartozol,
hozzánk tartozol,
tartozol nekünk,
erre azoknak a szemérmetlen
szerencsétleneknek a vállát simítod,
mintha a koszos porontyaid lennének,
és a csuda egye meg, még csak
nem is azon járatod az eszedet,
amin mi járatnánk hasonló helyzetben,
csupa szívjóság vagy meg részvét,
hát meddig mész még el, azt mondd meg,
Uram, meddig, mert mi kezdünk
torkig lenni a te végtelen jóságoddal!
Csak egy kicsit lennél esendőbb,
csak egy kicsit gondolnál a látszatra
meg az illendőségre, de nem,
fütyülsz az egész renomédra,
amit olyan kínkeservesen építgettünk
évezredeken át kártyalapokból.
És odadőlsz az utcapadra,
a koszba, a hajléktalan mellé,
és eszünkbe juttatod, hogy nálunk
pince-padlás teli van cuccokkal,
ő meg két szatyorban hordja az életét,
hogy mi tonnaszámra gyártjuk a szemetet,
és idegesek vagyunk, ha nem szállítják
el azonnal a szép kis házunk elől,
ő meg a mi szemetünkből él, megpróbál
eltakarítani utánunk, lám, mekkora mocskot
hagyunk a Föld nevű táncteremben,
mennyi maradékot hajigálunk ki
fene nagy jómódunkban.
Uram, nem törődsz a kosszal, a fertőzésveszéllyel,
az élősködőkkel, átmásznak rád esetleg,
persze, tudom, őket is te teremtetted valahogy,
akartam is már kérdezni, ugyan,
minek, mi remekül ellennénk
bacilusok, poloskák, tetvek, bolhák,
egyebek nélkül, fene az ízlésedet,
szerintem a hajléktalanok is jól
ellennének ezek nélkül, de hát te tudod,
te vagy a főnök, bár ezt elég nehezen
nyeljük le, mi, a te híveid, akik hívek
vagyunk ugyan hozzád, de azért mindennek
van határa, odadőlsz amellé az árva fickó
mellé, és mindenféléket duruzsolsz
a fülébe, szédíted, hitegeted, mennyei
királysággal kábítod, ezerszer újrapörgeted
vele veszteségeit, és megsiratod mindet,
házat, hazát, asszonyt, állást, megbecsülést,
mi mindent lehet elveszteni, te jó ég,
mi mindent lehet megszerezni, te jó ég,
közben igazából csak szétpergő homok
marad kezünkben, és úgy vágyjuk közeledet,
Uram, te pedig megcsalsz minket,
ott heverészel úri kedvedben
a hidegben azzal az emberrel ott a padon,
és bennünk nincs elég bátorság,
hogy odaheveredjünk mellé,
hogy odaheveredjünk melléd.

A hónap verse
2017 november

Mesterházi Mónika

ERROR

Rosszul láttad, na, évedés volt, réfa.

Hol volna két ábor, hamis abuk,
ez nem az őrültek anyája itt,
nincs hasadt udatú értelmiség,
sőt, étje van az értelmes beszédnek,
az örvényeket józanul betartják,
amiként az ízparancsolatot,
az űzzel nem játszanak, semmi vész,
semmi lapdázás nincs emberfejekkel.

Hiszen ez itt a szellemek világa.
Az ürelem és olerancia
hona – magadra ismersz? – a hazád,
hol az ettvágyat ehetség segíti,
nem hangyaész és emberszorgalom,
ez, ahol mindig is élni akartál,
nem beszélve arról, hogy halni is.

Hát nyugodj meg, évedtél, előfordul,
felírva áll a rettentő anulság,
olvasd roppant hibaüzenetét.

A hónap verse
2017 október

Kiss Judit Ágnes

Villanella

mint a csárdásban egy jobbra egy balra
mindig ugyanazt a figurát járom
keresek rímet mindig ugyanarra

míg körbe-körbe pörgök egymagamba
felhúzhatós baba most reklám áron
mint a csárdásban egy jobbra egy balra

vezet a vers s elgáncsol készakarva
minden éjszaka visszatérő álom
rímet keresni mindig ugyanarra

de cséplem a szót, lábam alatt szalma
orromban karika, nyakamban járom
mint a csárdásban egy jobbra egy balra

néha véletlen találok új hangra,
mint mikor mellényúlok a gitáron,
rímet keresek mindig ugyanarra

lepke a gertyafénytől megzavarva
billegek egyensúlytalan egy lábon
mint a csárdásban egy jobbra egy balra
keresek rímet mindig ugyanarra

A hónap verse
2017 szeptember

Jónás Tamás

Haverom, Jézus

Tudom, hogy nem látsz, no para.
Talán még úton vagy haza.
Nincsen erő, mi kényszerít,
csak saját igényem szerint
fordulok hozzád, úgy talán,
mint római, tudod, a Golgotán,
közönyösen, te jól tudod,
hogy ezzel jóra gondolok,
megértve végre (nem ma, rég),
mitől vagy itt, és mégse még,
mondanám, töltök némi bort,
éjjel-nappali itt a bolt,
s hoznék neked mekis kaját,
hát, megfogott, mint az Ararát
Noé bácsit, a kor, a most,
láthatnál nálunk villamost,
épül a metró, van kütyünk,
érzelmeket küldözgetünk,
ilyen-olyan, min?, drótokon,
a fél világ lóg a fészbúkon,
sok a modern, a régi fogy,
unom. Én hozzád fordulok.
Nem az vagyok, ki rád kacsint.
Beteg lettem, s hát nem kicsit.
De ne hidd, hogy ezért írok, én,
engem csak zaklat a remény,
akarok tőled valamit.
Zavar azért, hogy nem vagy itt.
Figyelj: elég a bujdosás.
Szeretkezzünk, mint senki más.
Költői képet ne keress.
Csókolj, szívem, szájon, szeress.
Lépj velem túl határokon.
Ne számítson, hogy két rokon.
Valóság vagy. Tudom. Hiszem.
Mert nem valós itt senki sem.
Nem tudlak máshogy hívni, ím:
felajánlom az álmaim.

A hónap verse
2017 augusztus

Térey János

Fűből lett fa

A fűszálból fa lett, a televény
Dicsőségére, Isten bánatára,
    Hiszen a háza
Tégláit törte szét a jövevény.

Mikor lecsap az ezerszálú korbács,
S hullámot vet a záporverte part:
    A cickafark,
A bojtorján meghajlik, mint a jobbágy;

Meghajlunk, mint az eleven növény:
Képzeletünkben zászlót tart a vállán
    A göndör Bárány
A mennyezet legszebbik gyámkövén.

Kóró mutatja, merre állt az oltár,
Míg volt fölötte boldog boltozat,
    S amíg a pap
Szavára hallgatott az ájtatos nyáj...

Akár a papnő, tisztába teszed
A templomot. Félkézzel megragadnád
    Előbb a dudvát,
Aztán a fát: takarja az eget.

Hogy miként lesz a fából könnyű zsindely,
Nem tudja senki, hacsak nem az ács…
    A kalapács
A szög fejéhez koccan: él a színhely,

S a lázpiros táj egyetlen sebén
    Segít a flastrom.
Alsó- és Felsőjózsa közt, a parton
Kezünk alatt kihajt a vetemény.

A hónap verse
2017 július

Csoóri Sándor

Barbár imádság

Kisimíthatatlan ráncú kő,
anya-világosságú szikla,
fogadj méhedbe vissza.
Tévedés volt a születésem;
én a világ akartam lenni:
oroszlán és fagyökér együtt,
szerelmes állat, nevető hó,
a szél eszméje és a magasság
széjjel csurgatott tintafoltja –
s lettem felhőbe vesző ember,
egyetlen út királya,
hamu-csillagú férfi
s amit magamban egyesítek,
rögtön megoszt, mert mulandó
s csak sóvárgásomat csigázza…
Kisimíthatatlan ráncú kő,
anya-világosságú szikla,
méhed küszöbe előtt állok.

A hónap verse
2017 június

Kormos István

A nyár gyerekei

Kölyök felhőcske szendereg,
csak ikre lesz esőhasas,
vizen, szikrázó szőnyegen,
nyargal egy csepp törökkakas.

Le-föl sétálgat a vödör,
szélére szomjas fecske ül,
barázdában két nyúl kotyog
oroszul, németül, csehül.

Sárkány a szérűn, morrogó,
torka gyöngy rozsszemet fuvall,
Mézes Annuska játszogat
kaviccsal, halpattantyúval.

A rét zöld lábakon szalad,
fésülgeti hétujjú szél,
veremben répa aluszik,
kukoricához tök beszél.

Egy szalmasárga kiscsikó
pálcalábain fut s nyerít,
a völgyben ember bandukol,
kék por kottázza lépteit.

A hónap verse
2017 május

Nemes Nagy Ágnes

Tavaszi felhők

Bodzavirágból, bodzavirágból
hullik a, hullik a sárga virágpor.

Fönt meg a felhők szállnak az égen,
bodzafehéren, bodzafehéren.

Szállj, szállj, felhő,
pamacsos,
hullj le, te zápor,
aranyos,
    hullj le, te zápor,
    égi virágpor,
égen nyíló bodzavirágból.

A hónap verse
2017 április

Kemény Zsófi

Mindennek a tetején

Készül a lista, mert most már
tényleg mindennek a teteje van.
Papírsárkányok okádják ki a tegnap megivott tüzet,
de felgyulladnak tőle, és elégnek.
A fél szemem tekintetét ügyes pincérek fém-álcán
hordják ki azoknak, akiken rajta tartanám a fél szemem.
Lista készül, amit jobb kézzel írok,
pedig balkezes vagyok.
De a bal kezem írni már jól tud, most olvasni tanul.
Lista készül a mindenképpenről.
Lista a semmiképpenről.
De készül a lista sohatöbbetről
és a mársohanemről is.
Szól egy rekviem-remix, valaki megszól,
meg aki mindenért szól nekem, megint az is szól,
lista készül a halottaidról.
A remény vak, ezért én vagyok a szeme,
mert szegény vak.
Utalunk, utalgatunk át a hetedhéten (az egy egész),
de az önmagamból csak egy önmag lesz,
mire odaérünk a célhoz.
Mert az odaérés gondolatával először jót játszadozom,
később viccelek vele, majd eljátszom, végül elhiszem.
Mint az öregkori affektálást, a kövembe vésik.
Magánakvaló. A világ legszomorúbb szava.
Ez is rajta lesz a listán.

 
2017 március

Szabó Lőrinc

Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.
Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.
Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.
Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.
Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.
Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.
Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.
Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.
S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,
Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.
Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.
Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;
Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.

A márciusi feladatokat Hernádi Zsófia tanárnő készítette:

  1. Készíts illusztrációt Szabó Lőrinc verséhez!
  2. Írj egy verset, melyben a természet válaszol Szabó Lőrinc művére!
  3. Olvasd el Reményik Sándor versét is, majd válaszold meg a következő kérdéseket!

Reményik Sándor: Végrendelet

Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.
Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.
Sok sötét titkom rábízom a szélre,
Semmit se várva és semmit se kérve.
Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségeim az örvényekbe szórom.
A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.

  1. Milyen értékrendszert tükröz a két vers?
  2. Mit tudsz a két költő istenképéről? Ezeket tükrözik az adott versek?
  3. Milyen stiláris eszközökkel dolgozik a két költő?
  4. Mi a műfaja a két versnek? Milyen üzenetet hordoznak a műfajválasztások?
  5. Hogyan foglalnád össze egy-egy mondatban a két verset?

A válaszokat, műveket küldjétek a tollaszkodo.vanido@gmail.com címre vagy hozzátok az angol tanáriba (231).

 
2017 január-február

Nemes Nagy Ágnes

Jég

Boldogok, akik hisznek.

Iszonyú
vasárnap az ablak alatt.
Távolodóban léptei
üres szobában konganak.

Szememre, mint halott szemére,
lassankint ráfagy a világ,
széklába, kar, egy utca-sor,
emlék, pelyhedző szilvafák.

Ha hinnék Benned, mennybe vinnél,
széttárnád meleg tenyered,
s az két kis napként sütne ottan
fölöttem, a folyam felett.

Hasadna a jég, rianással,
keringne langyosan a hab,
s a boldog tárgyak felszökellve
csillognának, mint a halak.

B. változat

Jég

Belémfagy lassan a világ,
mint téli tóba nádbugák,
kis torlaszokban ott ragad
egy kép, egy ág, egy égdarab –
ha hinnék Benned, hallgatag
széttárnád meleg tenyered,
s az két kis napként sütne fönn
a tél felett, a tó felett,
hasadna jég, mozdulna hab,
s a tárgyak felszökellve mind
csillognának, mint a halak.

A januári-februári feladatokat Fráter Adrienne tanárnő készítette:

  1. Olvasd el Nemes Nagy Ágnes két versét. Mit gondolsz, melyik az első változat, és melyik a végleges variáció? Válaszodat indokold minél alaposabban!
  2. Készíts Nemes Nagy Ágnes mintájára Te is variációkat egy szabadon válaszott ismert vershez. Ha nincs saját ötleted, választhatsz a következők közül:
  3. Petőfi Sándor: A nap
    Mi az a nap? mi az a nap?
    Nem is nap az tulajdonkép.
    Ugyan mi hát?...hát semmi más,
    Mint egy nagy szappanbuborék.
    Valami óriásfiú
    Kifúja reggel Keleten,
    S szétpattan este nyugaton.
    És ez minden nap így megyen.

    Kiss Anna: Jó
    Ezüstök öble, és a tej.
    Damaszt repül a szélben.
    Méz csöppje gördül végig az
    érintetlen fehéren.

    Kiss Anna: Rossz
    Tetők fölött szélkakas
    sötét álomba forgott:
    sötét alvadtvérszínűre
    változtak át a dolgok.

  4. Gyűjtsd össze a „jég” szó szócsaládját. (A szócsaládok az azonos lexémákat (szótöveket; elő- és utótagokat) tartalmazó szavak csoportjai. A kék szócsaládjába pl. a kékít kékítés, kékül, elkékül, elkékülés, kékes, Kékestető, kékvérű, tengerkék stb. szavak tartoznak.) A listádat illusztráld is!

A válaszokat, műveket küldjétek a tollaszkodo.vanido@gmail.com címre vagy hozzátok az angol tanáriba (231).

 
2016 december (próza)

Lázár Ervin

Az asszony

Azon a télen nem akart megjönni a hó, néhány héttel karácsony előtt még feketében, fagyott göröngyöket didergetett a táj. Ebből a sötétségből jött elő az asszony, csecsemő fiát a melléhez szorította. Nem tudni, merről jött, azt sem, mennyi ideje állhatott kinn az ajtó előtt, mert nem kopogott.
– Az istenért, jöjjön be, hiszen megfagy – mondta neki anyám.

    Az asszony nem mozdult, szemét szüleimre emelte, és csendesen így szólt:
– Engem üldöznek.
– Egy nőt? Csecsemővel? Miért? – kérdezte apám.

    Anyám szelíden megfogta a karját.
– Jöjjön már be.
– Nem követtem el semmi rosszat – mondta az asszony, de még mindig nem indult befelé. – Azt mondták, aki segít rajtam, azt is nagyon megbüntetik.
– Jöjjön csak be.

    Nagyon szép asszony volt. Levetette furcsa aranyszegélyű, világos köpenyét, kibontotta a pólyából kisfiát, tisztába tette, megszoptatta. A kisgyerek ránk nevetett, fogatlan, bölcs nevetéssel.
– Csak karácsonyig. Karácsonykor már lesz hova mennünk – mondta az asszony.

    Anyám ránk nézett.
– Gyerekek, senkinek se mondjátok meg, hogy a néni nálunk van! Megértettétek?
– Nem azért, mintha bárkitől tartani kellene – mondta apám –, itt Rácpácegresen nincs senki, aki elárulna bennünket. De biztos, ami biztos.

    Tudom, akkor mindannyian Bederik Durira gondoltunk. Aki ugyan nem lakott Rácpácegresen, de itt ólálkodott mindig a környéken. Valami csősz, mezőőr vagy erdőkerülőféle volt. Lelövöldözte a határba tévedt kutyáinkat, megríkatta a gyerekeket, ijesztgette az ebédvivő asszonyokat.

    Igen, őtőle félni kellett.

    Pedig mióta az asszony a gyerekkel megérkezett, egyre gyakrabban keringélt körülöttünk, s azután, hogy a hirdetményt felolvasták, egészen elszemtelenedett.

    A katonák terepszínű dzsippel érkeztek, addig nyomták a dudát, amíg mindenki előszállingózott a házakból. Egy katona fölállt, ordítva olvasott. Egy nőt keresnek, csecsemővel. Bárki látja, köteles jelenteni. A parancs megszegőjét a helyszínen agyonlövik, házát porig rombolják.

    Fagyott szívvel álltunk, kutatnak-e? De nem, odébbálltak. Csak Bederik Duri nem állt odébb, sőt megindult a házunk felé.
– Ha akarja, most rögtön elmegyek – mondta az asszony apámnak. – A kerten át, nem veszi észre senki.
– Nem megy sehova! Öt nap múlva karácsony, addig ki kell bírnunk. Bújjanak el!

    Bederik Duri estig ott ült. Fülelt, gyereksírásra lesett. Azt aztán leshette! Mert alighogy kényelmesen elterpeszkedett a konyhában, odakint, a gazdasági épületek takarásában megjelent Jósvai Jancsi. Addig integetett anyámnak, amíg észre nem vette.
– Mit akar, János?
– Az asszony meg a gyerek miatt…
– Milyen asszony? – rebbent meg anyám.
– Ne tessék félni, tud róla az egész puszta… Amíg ez itt ül, jobb helyük lenne nálunk. A kerten át észrevétlenül átjöhetnek.

    Így került az asszony a gyermekkel Jósvaiékhoz, majd amikor Bederik Duri körülöttük kezdett szaglászni, átmentették őket az alsó ház családjaihoz, aztán a fölső házba került, majd vissza a középsőbe, nem volt Rácpácegresen egyetlen család sem, amely nem bújtatta volna, ha csak fél órára is.

    Eljött a karácsony, a lányok ezüstpapírral borított diót, cérnára fűzött pattogatott kukoricát aggattak a fenyőágakra. Az asszony a kicsivel akkor már újra nálunk volt.
– Sötétedés után a pálfai Öreghegy alatt várnak rám.

    Apám befogta a lovakat, és a biztonság kedvéért nagy kerülővel, a Sió fölötti erdők között vitte az asszonyt meg a fiát a megbeszélt helyre. Még kicsit mosolygott is magán, túlzás ez az óvatosság, ki kóricálna szenteste ezen az elhagyott vidéken. De bizony kóricált. Előlépett a fák közül Bederik Duri.
– Állj! Kit visz maga?

    Apám nem válaszolt, a lovak közé csapott, meglódult a kocsi, de ahhoz nem elég gyorsan, hogy Bederik Duri ne tudja elkapni az asszony aranyszegélyű köpenyét. A kezében maradt, diadalmasan lobogtatta.

    Vágtázva értek az Öreghegy alá, valóban, egy kocsi várt ott. Az asszony sebtében búcsúzott, átszállt, a könnyű parasztszekér elzörgött vele a sűrű éjszakába.

    Apám megfordította a lovakat, hazaindult. Most az országúton, egyenesen. Amikor a Paphegy tövébe ért, az út menti bokrok mögül ijesztő nevetés harsant. Apám tudta, hogy ki az, és szívszorongva nézte, ahogy a fagyos sötétségben ballangkórókat hömbölget a szél.

    Másnap hajnalban fölbolydult Rácpácegres. Jönnek. Ki hozta a hírt, nem tudom, de már az is elterjedt, hogy egy lánctalpas monstrum is közeleg, azzal rombolják le a házakat. Bederik Duri nem sokat késlekedett. Ő vezeti őket, a tank előtt jön, kezében a bűnjel, az aranyszegélyű, kék köpeny.

    Egy darabig hihettük, hogy csak ijesztés, de ahogy a hajnal kibontotta a tájat a homályból, kibontotta a lőrinci úton vonuló sereget is, igen, jönnek, fegyverrel, lánctalpas monstrummal, végünk van, véged van, Rácpácegres. Menekültünk volna, az asszonyok batyukat kötöttek, de akkor már valaki jött vissza a magtár felől, nincs kiút, igen, akinek jó szeme volt, láthatta: mint a szögesdrót tüskéi az őrszemek szuronyai, körös-körül, a ráadási úttól a Paphegyen át a Vitéz-tanyáig mindenütt katonák, körülzártak bennünket.

    Ki lehet ez az asszony meg ez a gyerek, hogy ilyen ádázul gyűlölik?

    A batyuk a lábak mellé estek, hátráltunk, összetorlódtunk, mint egy delelő nyáj, szorongtunk a Nagyszederfa alatt. A monstrum már a Kissarok felé dübörgött, hallottuk a kérlelhetetlen hangot, már idevillant Bederik Duri kezéből a kék, amikor Keserű Pisti felkiáltott:
– Oda nézz!

    A házak körvonalai megbomlottak, mintha köd ereszkedett volna rájuk, de nem lehetett köd, hiszen minden mást élesen lehetett látni, idelátszott az Erzsébet-domb fenyőfája, a lőrinci torony. A házak mégis elmosódtak, tűnékenyen lebegtek, mint forró nyarakon az utak fölött a délibáb, újabb kiáltás, a kezem, a kezem, idenézz, a kezem. Tényleg, mintha elpárállana a testünk, áttetsző lesz a kezünk, megfakul a ruhánk, egy pillanatra látom a mellettem levők testén át a dombokat, aztán már csak a dombok, a fák. A házak és az emberek, mint a pára, nincsenek, üres pusztaság Rácpácegres helye… de mégis itt vagyunk, hiszen érzem, hogy fogom anyám kezét, a hátam mögött szuszog a húgom.

    A had hökkenten áll az üresség közepén, Bederik Duri eszelősen kapkodja a fejét, itt volt, itt van, itt kell neki lennie, a páncélosról leszáll egy tisztféle, Bederik Duri kapkodva mutogat, lobog a kezében az aranyszegélyű, kék köpeny. A tiszt botot emel, Bederik Duri vállára sújt vele, aztán az arcába. Itt meg, miköztünk, valaki hangosan fölnevet, csönd, sziszegi apám, de nem lehet visszatartani a kárörvendő hangokat, sziszeg, fortyog, sistereg, úgy kell neked, áruló gazember. Most már a többiek is ütik, Bederik Duri szűkölve rohangál a körben, szinte sajnálja már az ember.

    A katonák sorokba rendeződnek, a páncélos megfordul, mennek dolguk végezetlen, Bederik Duri, mint egy rongycsomó, a földön. Amikor a katonák már látótávolon túl vannak, föláll, az arcán gyűlölet, rázza az öklét az égre, a katonákra, ránk, belőlünk meg, láthatatlanokból, föltör, fölszárnyal a felszabadult nevetés, Bederik Duri rémülten rohan át a földeken, egyre messzebb, egyre távolabb, olyan lesz, mint egy szélűzte ballangkóró.

    Halvány vibrálás, helyükre sűrűsödnek a házak, fölködlik a kezünk, az arcunk, juhé, itt vagyunk, világítanak a boldog emberek. S mintha csak erre várt volna, nagy pelyhekben, mint a kegyelem, hullani kezd a hó.

Lázár Ervin  digitalizált művei itt olvashatók.

A decemberi feladatokat Kalló Ágnes tanárnő készítette:

  1. Az „asszony” kilétét balladai homály fedi. Honnan jön és hová tart? Miért üldözik? Miért pont Rácpácegresen keres menedéket? Ki a gyermek apja? És még sok hasonló kérdés felmerülhet az olvasóban. Te kinek képzeled őt? Írd meg a történetét…
    1. ...novellaként!
    2. ...balladaként!
  2. Bederik Duri alattomos és félelmetes ellenfél: besúgó. Egy félelmet keltő hatalom „láncos kutyája”. Ha írt volna jelentést, mit írt volna a novellában olvasható rácpácegresi esetről? Írd meg ezt a „hivatalos jelentést”!
  3. Készíts illusztrációt a novellához!
  4. Készíts rövidfilmet a novella alapján!

A válaszokat, műveket küldjétek a tollaszkodo.vanido@gmail.com címre vagy hozzátok az angol tanáriba (231).

 
2016 november

Pilinszky János

Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkűl.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.

A versötlet és a hozzá kapcsolódó novemberi feladvány Németh Tünde tanárnőtől érkezett:

  1. Írj verset, amelynek az első sora: Azt hiszem, hogy szeretlek. Címet a vers megírása után adj a művednek!
  2. Szerezz zenét a vershez! :)
  3. Keverd össze, alakítsd át a következő vers sorait. Az Azt hiszem kezdetű sor legyen a felütése! Készíts egy fotót vagy rajzot/festményt, ami tükrözi az így kapott versed!

Závada Péter: Akit most keresek

Hogy hideg voltál, mint a krémek.
Ez maradt meg abból a nyárból.
Mondataid árnyékába húzódni,
mintha egy fa tövébe.

Meg a nyomáskülönbség,
amitől a lélegzetből sóhajtás lesz.
A gondok, ahogy üres bádogdobozokként
zörögtek a mellkasodban.

Azt hiszem, összekeverlek az emlékeddel.
Ha hozzád akarok érni,
át kell nyúlnom az időn,
mint egy tükrön.

Akkor voltál az,
akit most keresek.

A válaszokat, műveket küldjétek a tollaszkodo.vanido@gmail.com címre vagy hozzátok az angol tanáriba (231).

 
2016 október

Parti Nagy Lajos

Őszi kávé

Ma ősz van és vasárnap,
avarszag és dohányzom,
az asztalkán fajanszban
még gőzölög az égbolt,
egy öntöttvas fotelben
ülök a cifra balkon,
kavarva hosszú kávét,
míg végre lusta tükrén
eloszlok és bedrappul,
mint kondenzált ökörnyál
a kedvem égi mása.
Pedig szép itt a Herbsttag
ahogy körülkeríti,
mint birtokát a gazda
a parkot és a kertet,
hogy majd planíroz, ásat,
és télre házat épít
e zöldből és vörösből,
ahonnan úgy hiányzol,
hisz csak neked ha egyszer,
ha egyszer még, neked csak,
valami házat, allét,
napórát lusta tűvel,
hová a hosszú árnyék
magát befűzni boldog,
s szakadt zakóm zsebébe
a forró őszi holdat
bevarrja éjszakára.

A megidézett vers eredetiben, majd kétféle magyar fordításban:

Rainer Maria Rilke: Herbsttag

Herr, es ist Zeit. Der Sommer war sehr groß.
Leg deinen Schatten auf die Sonnenuhren,
und auf den Fluren lass die Winde los.

Befiehl den letzten Früchten, voll zu sein;
gib ihnen noch zwei südlichere Tage,
dränge sie zur Vollendung hin, und jage
die letzte Süße in den schweren Wein.

Wer jetzt kein Haus hat, baut sich keines mehr.
Wer jetzt allein ist, wird es lange bleiben,
wird wachen, lesen, lange Briefe schreiben
und wird in den Alleen hin und her
unruhig wandern, wenn die Blätter treiben.

Rainer Maria Rilke: Őszi nap

Uram: itt az idő. Oly hosszú volt a nyár.
A napórán fektesd el hosszú árnyad
s engedd az orkánt a pusztára már.

Még csak néhány kövér gyümölcsöt éressz,
adj nékik még két délies napot,
hogy belük napfénytől lenne édes,
míg a tüzét borrá változtatod.

Kinek nincs háza, annak sose lesz tán,
ki egyedül van, egyedül marad,
hosszú leveleket ír és olvas eztán,
vagy bús allékban járkál hallgatag
s bámulja a fakó napsugarat.

Kosztolányi Dezső fordítása

Rainer Maria Rilke: Őszi nap

Beteljesült. Bő nyár volt s vége van.
Vond árnyaid a napórákra némán
s fújjon a rónán újra szél, Uram.

Rendeld a még éretlent: érjenek;
adj bár két napi délies verőt még,
sürgess tökélyre és nyilazz a tőkék
nehéz borába végső édeset.

Kinek most nincs, nem épít házat már
Ki most magányos, lesz hosszú időre,
olvas, hosszú levéllel bibelődve
virraszt, s riadtan meg-megállva jár
a fák alatt, ha lombra lomb süvölt le.

Kányádi Sándor fordítása

A vershez kapcsolódó októberi feladvány Fráter Adrienne tanárnőtől:

  1. Hasonlítsátok össze Parti Nagy Lajos és Rilke ősz-versét Venn-diagram segítségével.
  2. Készítsetek illusztrációt valamelyik vershez!
  3. Parti Nagy Lajos verse anakreoni hetesekben (jambikus hetesekben) íródott, melynek ritmusa: titá–titá–titá-ti (a ti-t az utolsó titá kivételével bárhol kiválthatja a tá.)
    1. Írjatok négy-nyolcsoros őszi verset, melynek hasonló ritmusa van!
    2. Gyűjtsetek olyan magyar költőktől származó verseket, amelyek szintén anakreoni hetesekben íródtak!

A válaszokat, műveket küldjétek a tollaszkodo.vanido@gmail.com címre vagy hozzátok az angol tanáriba (231).